A fej felülről enyhén lapított, a száj felé elkeskenyedően kúpos, a nyakrész közvetlenül kapcsolódik a törzshöz. A fej alakja szerint két típust különböztetünk meg: a hegyes fejűt, illetve a tompa fejűt. Táplálkozásban is különböznek egymástól, a hegyesfejű inkább apróállatevő, míg a tompafejű ragadozó életmódot folytat. A törzs a koponyától egyenletese kiszélesedő, hengerszerűen megnyúlt, átmenet nélkül kapcsolódik a farki részhez. Az egyetlen páros úszó, a mellúszó amely közvetlenül a kopoltyúnyílás mögött fekszik. A hátúszó és a farokalatti úszó látszólag egybenőtt, de megtalálható a kettőt elválasztó farokúszó. Az angolna úszósugarai lágyak, hiányzik az első kemény úszósugár. A farok a farokvég felé oldalról fokozatosan lapítottá válik, és átmenettel csúcsban végződik. A farokúszó külső látszatra szimmetrikus, de belső váza részaránytalan. Bőre nagyon síkos, nyálkás, testét apró, bőrbe ágyazott pikkelyek fedik. Az angolnát ha hosszabb időre kivesszük a vízből akkor sem pusztul el mivel fejlett a bőrlégzése, ami 1 kg-os halnál 12-13 celsius-fokon 1,5 köbcentiméter levegőt felvételét jelenti. Elsősorban vándorláskor hasznos számára ez a tulajdonság, hiszen a hosszú útja során szárazföldi akadályokat is le kell küzdenie.
Az ivarérett angolna az édesvízből a tengerbe vándorol ívásra. Sokáig nem tudta senki megállapítani az ívás pontos helyét, de 1967-ben Bertelsen-nek sikerült nagyobb pontossággal megállapítani az angolna ívóhelyének pontos koordinátáit. Szerinte az ívás a ráktérítő és a 60 fok nyugati hosszúság  metszéspontjánál a Sargasso-tengerben valószínű.
A Sargasso-tenger az Atlanti-óceánnak a Bermuda-szigetek, Azori-szigetek és a Karib-szigetek közötti része. Nevét a vízben nagy tömegben lebegő Sargassum barna moszatról kapta. A víz sótartalma 36,5 %, óceáni viszonyok között a legnagyobb átlátszóságot itt mérték.
A mai napig sem tisztázódott, hogy az angolnák milyen mélységben és
milyen módon ívnak. Egyes szakemberek a lárvafogási mélységből indulnak ki, tehát 200-500 m mélyen tételezik fel az ívást.
Növekedése táplálékban gazdag vizekben gyorsnak mondható, azonos korú halak között nagy növekedésbeli különbségek vannak. Általában 40-45 cm-es testhosszúságot érnek el a vándorlásig, ennél nagyobbra ritkán nő.
Az angolna táplálkozását tekintve mindenevőnek mondható, fenéklakó mivolta révén az ott előforduló táplálékszervezetek alkotják tplálékának nagy részét. Néhányat említve:
gyűrűsférgek, puhatestűek, csigák, kagylók, rákok (alsórendű, felsőrendű), rovarok, halak kétéltűek. A táplálékfajták fogyasztását ki lehet vetíteni
évszakokra is: alsórendű rákok - márciustól novemberig csökkenő tendenciával, puhatestűeket - nyár végétől novemberig, halakat - június július hónapban.