E faj inkább Európa keleti tájain honos; itt, valamint Észak-Amerikában közeli rokon fajai is élnek; húsuk igen ízletes, így a legértékesebb halak közé tartoznak. A süllő Angliában eredetileg csak néhány folyóvízben élt, manapság azonban már szá-mos vízbe betelepítették. Különösen jó élőhelyének bizonyult a kelet-angliai lápvidék, melynek csatorna- hálózatában azonban nagy pusztítást végez a kis halak között. A fogassüllő e tájon igazán otthon érzi magát, mivel jól tűri az iszapos vizet. Itt valósággal átvette a csuka szerepét, most már ő tartja kordában a halszaporulatot. E tájakon a csuka már nem gyéríti a halállományt, a két nevezetes ragadozó ritkán él azonos élőhelyen; ugyanis a csuka inkább a tisztább, illetve iszapmentesebb vizeket kedveli.A fogassüllő ezüstöszölden csillogó hal, pikkelyei aprók. Úszói nagyok, farokúszója részarányosan osztott. A hátúszó két részből áll; az elülső hátúszót erős tüskék merevítik, a mögötte lévőt jórészt lágy sugarak feszítik; csak az elülső részén
találunk két tüskét. Az alfelúszó is hasonló; néhány tüske után lágy sugarak
következnek. A hát-úszókon és a farokúszókon foltok láthatók. A fogassüllő fogai erősek és hegyesek; amint azt képünkön is láthatjuk, a száj elülső részén lévők hosszúak és enyhén görbültek, visszahajlók.A fogassüllő áprilisban ívik; násza akkor kezdődik, ha a víz hőmérséklete eléri a 12-13 °C-ot. Az ikra a gyökerek közé vagy a kavicsos talajra hullik. A fogassüllő ragadozó, csak élő halakat fogyaszt. Ivadéka főként alsórendű rákocskákra vadászgat, később, ahogy növekszik, már jórészt csak halakat zsákmányol.